MES rendszer a gyártási és termelési folyamatok valós idejű követésében, felügyeletében és hatékonyabbá tételében segít. A termelésirányítás, vagy más néven gyártásirányítás szoftver (azaz MES szoftver, tehát Manufacturing Executing System) gyakorlatilag azért jöttek létre, hogy részleteiben átlátható legyen, teljes körűen irányítható és élőben felügyelhető a termelési, gyártási folyamatok.
A XX. század kiemelkedően sikeres vállalatait szemügyre véve találunk egy közös pontot, amely mindegyikre jellemző. Ez a „közös nevező” az az összetett szemléletmód, amely a következő elemekre támaszkodik: Folyamatos innováció, ügyfélközpontúság, erős vezetés hosszú távú stratégiával ötvözve és nem utolsó sorban a márkaépítés. Egy ilyen felsorolást meglátva sokan úgy gondolhatják, hogy szinte lehetetlen „sikerre ítélni” a cégünket. Szeretnénk rávilágítani, hogy egy jól megválasztott egyedi vállalatirányítási rendszer milyen komoly segítséget tud nyújtani a cég irányításában a felső vezetéstől kezdve, egészen a végrehajtó személyzetig. Úgy is fogalmazhatnám, hogy részeiben, és egészében is „programozható” az a szemléletmód, ami sok vállalatot sikerre vitt az elmúlt 100-120 évben. Kapcsolódva az előző havi blog bejegyzésünk témájához, ezúttal is a gyártással foglalkozó cégek lehetőségeit vesszük górcső alá, de mint a felsorolásból is kiderül, nagyon sok olyan tényező van, amely szinte bármely más területen is érvényes.
MES rendszer – Komplex gyártási folyamatok
Ha egy vállalatnak bonyolult és sok lépésből álló gyártási folyamatai vannak, az egyedi vállalatirányítási rendszer segíthet azok hatékonyabb kezelésében. A rendszer testreszabhatóságának köszönhetően a folyamatok pontosan a vállalat igényeihez igazíthatók. Az üzleti vezetők és döntéshozók személyre szabott riportokat és analitikai adatokat kapnak az aktuális gyártási teljesítményéről, így könnyebben lehet döntéseket hozni és stratégiákat kidolgozni.
Belső szabályozás és a külső szabályozásoknak való megfelelés
A gyártás számos szigorú szabályozást és előírást igényel, például minőségbiztosítást, nyomonkövetést és dokumentációkezelést. Egy jól megválasztott egyedi vállalatirányítási rendszer lehetővé teszi a vállalatnak, hogy könnyen nyomon kövesse és dokumentálja a folyamatokat, így könnyebben megfelelhet a szabályozásoknak.
Nagy mennyiségű termékvariáció
Ha egy vállalat sokféle terméket gyárt, amelyek különböző konfigurációkkal és tulajdonságokkal rendelkeznek, egyedi rendszer segíthet az összetett termékvariációk és a gyártási igények kezelésében. Így akár minden egyes vásárló, felhasználó úgy érezheti, hogy a termék, amit megvásárolt egyedi, kifejezetten az ő számára készült.
Erős, ugyanakkor rugalmas vezetés
Kulcsfontosságú a vállalatok sikeréhez az erős vezetés, ugyanakkor a vezetőknek most a digitális világban is járatosnak kell lenniük. Szintén egyre hangsúlyosabbá válik az átalakulásra és a változások kezelésére való képesség. Kiemelten fontossá vált a rugalmasság és alkalmazkodóképesség. Az üzleti környezet gyors változásai miatt fontos, hogy a vállalatok gyorsan reagáljanak a változásokra, vagy még nagyobb előnyt jelent, ha ők maguk határozzák meg a változás irányát.
Hosszú távú stratégia
A hosszú távú stratégia a XXI. században is fontos, de most egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy az adott lehetőségeken belül minél tágabb értelmet nyerjen a megfelelő irány meghatározása. A hosszú távú stratégia megfogalmazásának és a piaci változásokhoz való rugalmas alkalmazkodásnak egyensúlyban kell lennie. A stratégia túlzott részletezése veszélyeztetheti a rugalmasságot, mivel túl szigorú útmutatásokhoz vezethet, amelyek nem lehetnek alkalmazkodóképesek a változó környezethez. Ugyanakkor a túlzott rugalmasság és elmosódottság is gátolhatja a cég hosszú távú céljainak elérését. Az összhang megtalálásában kulcsfontosságú lehet a szoftveres segítség, hiszen ez egyszerű lehetőséget teremt az adatok rendszerezésére, elemzésére, több szempontból való kiértékelésére. Jó döntést, csak megfelelő információ birtokában lehet hozni.
Ügyfélkövetés és kapcsolattartás
Az ügyfélkapcsolat kiemelten fontos egy vállalat számára, ezért egyedi rendszer segíthet az ügyféladatok és megrendelések nyomon követésében, valamint a kapcsolattartásban az ügyfelekkel. Így az előző pontban megfogalmazott egyediség nem ér véget ott, hogy vásárlóvá vált valaki. Valójában egy folyamatos igényfelmérésről, kapcsolattartásról van szó, mely révén az ügyfél részesévé válik a vállalat csapatának.
Jobb termékfejlesztés
Az ügyfélkapcsolatok segíthetnek a vállalatnak az ügyfelek visszajelzéseinek és igényeinek összegyűjtésében. Ezek a visszajelzések segítik a termékfejlesztést, hogy olyan termékeket és szolgáltatásokat hozzon létre a cég, amelyek jobban megfelelnek az ügyfelek elvárásainak.
Gyorsabb reagálás az ügyfelek igényeire
Az ügyfélkövetés és kapcsolattartás lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy gyorsabban reagáljanak az ügyfelek változó igényeire. Ami az egyik ügyfélnél felmerül igény, illetve elképzelés, azt a többi ügyfél felé lehet kommunikálni, mint lehetőség, fejlesztési irány. Ez nem csak lehetővé teszi a gyorsabb reagálást, de valójában a piac irányításának kulcsát is a cég kezébe adja.
Jobb tervezés és előrejelzés
Az ügyfélinformációk és vásárlási szokások elemzése segíthet a vállalatnak a gyártási tervek és az előrejelzések jobb elkészítésében. Így az ügyfelek, vásárlók közvetlenül befolyásolhatják a fejlesztések irányát, ezért az új termékek irányában nagyobb érdeklődést fognak mutatni.
Jó hírnév és márkaimázs
Az elégedett ügyfelek hajlamosak pozitív véleményeket és ajánlásokat küldeni másoknak. Ez hozzájárulhat a vállalat jó hírnevéhez és a márkaim építéséhez, amely hosszú távon növelheti a cég sikerét és piaci részesedését.
Fenntarthatóság és társadalmi felelősségvállalás
A XX. század végén egyre inkább előtérbe került a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás kérdése. Sok sikeres vállalat elkötelezte magát a környezetvédelem és a társadalmi problémák kezelése mellett. Az előrejelzések szerint ez az irány a későbbiekben is folyamatosan erősödni fog, így egyre fontosabbá válik a vállalatok számára. Ezzel egyidőben a vásárlók, ügyfelek tájékozottsági szintje is egyre magasabb lesz, tehát csak valódi, hatékony intézkedésekkel, hosszú távú hatással rendelkező megoldásokkal lehet hitelessé tenni a céget.
MES rendszer: termelékenység növelése
Az egyedi rendszerek automatizálhatják a gyártási folyamatokat, javíthatják a hatékonyságot és csökkenthetik a hibák lehetőségét. Ennek eredményeként a termelékenység növekedhet, és a költségek csökkenthetők.
Ez csak néhány példa volt arra, mikor és miért érdemes egyedi vállalatirányítási rendszert bevezetni a gyártásirányítás területén. Az egyedi rendszerek lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy pontosan az igényeiknek megfelelő megoldásokat hozzanak létre, amelyek segíthetnek javítani a hatékonyságot, csökkenteni a költségeket és növelni a versenyképességet. Némi változtatással az „Ügyfélkövetéstől” egészen a „Társadalmi felelősségvállalás” bekezdésig szinte bármely területre érvényes igazságok fogalmazódtak meg. Ma már nincs olyan terület, ahol ne jelentene versenyelőnyt, ha egy cég nevének említése összekapcsolható pozitív élménnyel a vásárló, ügyfél vagy éppen felhasználó szempontjából.
Ezek alapján úgy összegezném a leírtakat, hogy bár egy jó vezetőt – vagy több személyből álló vezetést –, nem tud helyettesíteni egy szoftver, de nagyon jó kiegészítő eszköz lehet annak elérésében, hogy jó döntéseket hozzon, és ezáltal váljon jó vezetővé a saját vállalatánál.